nah mégegyszer...

Nah, megint egy ideje.... egy éve már, hogy utoljára biteket csorgattam monitorom papírlapjára.
dohányzom. még mindig. és megint kávézom. a ketto együtt elválaszthatatlanok. Úgy érzem ez boven elég, hogy ezzel kezdem, mint hírt...


apró csetlo-bolto madárka szállt el felettem a minap. felnéztem utána, s csak a tiszta eget láttam, fejvesztve rohanó felhoket, napnak halk sugarait a földbe csapódni.
ilyen a föld, történik körülöttünk, csupán a mi döntésünk, hogy történünk mi is, vagy csak történetek leszünk, amit talán egy polcról leemelve, port lefújva hátha valaki felolvas gyermekeiknek.

Karafiáth Orsolya: Common people

Na szóval ikszék esküvoje volt.
Úgy éjféltájra lett teljes a káosz:
fényár a kertben, koncert és görögtuz,
néhány futóbolond, szülok, barátok.

Nyilván o volt a legklasszabb pasi.
“Próbálj ki. Abból baj még nem lehet.”
Kipróbált, nem lett baj, és így maradtunk.
Járunk – mondtam már? Mint a többiek.

Van már mindkét oldalról egy gyerek -
ikszék se most kezdték, gondolhatod.
A példa tetszett, elkezdtük követni.
És végül is egész jól megvagyok.

Napközben kétszer hív, az este nála.
Hétvége: nagyszülok, kirándulás.
Színház, bókok, virág, na és a többi…
hiszen mi járunk, és ez így szokás.

Újdonsült ikszné jó hamar kidolt,
iksz másnap délig tartotta a frontot.
Én is csak délután mentem haza.
És persze hogy hozzám csapódott.

Vacsit meg reggelit csinál, nevettet,
tolem jó pár versformát megtanult.
Van nála pótbugyim, törülközom.
Járunk – nem mondtam még? Mint mások, úgy.