Hol is kezdjem...
A legelején. :D
Ezgyik kedves cimborám már beszémolt az eseményekről, ugyancsak hasonló helyen, mint ez itt...
Hát és nem akarok semmit kétszer mondani.
Utazás buszon.
Ellátás nincs.
A népligetmeb forró kávé fogadott minket, akik a kávéautomata rabságában sínlődtek.
Ki is szabadítottuk gyorsan őket börtönükből, és egymáséi lettünk.
Ezekután indult az italkészletek feltöltése (2 bor, 1 vodka, 1 narancslé (Denis márkájú egy szőke gyerekkel a flakonon, ez azért lol)).
Találkozók, röhögések, borok és sörök elfogyasztása.
Ketten egy padon ülnek. Zenét hallgatnak.
A Zöld Pardonal szemben levő parkban.
Hirtelen a diskman hangján elnyomja egy ismerős hang...
Hajós András.
Kezdődik.
Lassan összeszedjük magunkat, és mi is csatlakozunk a többiekhez, akiktől leszakadtunk.
Az Em!l Rulez már csinálta az alaphangulatot.
Előrenyomultunk, kb. a 8.-sorba.
Ismetni volt a zene. Helyünk is volt táncolni.
Egyszercsak körülnéztem, és az ismerősök eltűntek.
Csak ketten táncoltunk. Úgy is éreztem.
Mintha csak ketten lennénk az egész színpad előtt.
Boldogság töltötte be a szívem.
A koncert nemtudom meddig tartott, de az utolsó két számot már egy asztalnál ülve hallgattunk, egy-egy sörrel a kezünkben.
Belemelegedtünk a beszélgetésbe. Nemtudom menmnyi idő után, egyszercsak a 2 üres székre meteorként csapódott be C. Viki és M. Robi.
Már rég elvesztettük egymást. De végre megyvagyunk!
És megvoltunk.
Mind a ketten, egy asztalnál.
Eri lassan indult. Én elkísértem.
Nem lakott messze, de mégiscsak. Ha én hívtam, akkor én felelelk érte, akármi is történne vele.
A híd közepén csak megálltunk az éjszakai Budapestre vetni egy pillantást. Egy hosszú pillantást.
Indultunk tovább...
Még egy búcsú a kapuban, és indulás vissza.
Mérhetetlen boldogság töltött el. Hogy ott volt, csupánmár azzal.
Visszfelé sétáltam, amikor esni kezdett. Ezt is onnan vetztem észre, amikor a szemből jövő emberek elővették az esernyőjüket, és az így létrejött dzsungelben próbáltam előreevickélni.
De végül maradt az út széle. Ott legalább kevesebb eső-ellen-védő alkalmatosság próbálja a szememet a helyéről kiszakítani.
Visszaértem. Meg is találtam a többieket. A zene is isteni volt.
Beindult az adrenalin. A tombolás.
A zuhogó esőben a fiatalok olybá tűntek, mintha egy barbár istenhez esődalt táncolnának.
Ahogy erősödött ez eső, annál intenzívebben tomboltunk.
Fedetlen felsőnkön kopogott a hűvös víz.
Egy élmény. Esőben. Táncolni.
De kis idő után megelégeltük, és kis pihenőt tartottunk.
Ekkor szakadt le az ég.
Egy aluljáróba húzódtunk, és kicsit szárítottuk magunk.
//sötét dolgok, rettentő rémek//
Két lánnyt egy szatír ellen védtünk.
A szatír inkább futott össze vissza.
Az álmosság első jeleire reagáltunk, hogy valamit csináljunk.
Elhatároztunk: irány a hősök tere. Pont aztnap este nyitották meg az @RC óriásplakátkiállítást.
El is indultunk hát, bár kicsit utunkat vesztve.
De egy éjszakai kék-rémséggel az oktogonig jók voltunk.
Onnan erőltetett menet az Andrássy úton egész a végcélig.
Elteniktve néhány lázadástól, szinte veszteségmentesen értünk el a térre.
Ezt kommentálni nem szertetném. Jó volt.
4:30 körül indultunk vissza.
Hősök tere -> Deák tér
Deák tér -> Népliget
Hátha valaki érdekel.
Kiértünk a buszmegállóba 5:20 körül. Az 5:30-as busz persze nem jött.
Ehhh...
5:50. Remek.
De amikor a fejem előrebukott, először Lacházán, majd Dömsöd határában néztem fel.
Ez az éjjszaka egy remekbeszabott és felejthetetlen élmény!
Köszönöm mindenkinek, aki ott volt, és emelte a színvonalat!
