holdfény átsüt rajta, táncot lejtenek a kicsik.
a rom púpként emelkedik a tájból ki, mint ember épített daganat a földön. a torony rimánkodva nyúlik az ég felé, a tető magába roskadva a törődés hiányáról mesél...
elhagyták ezt a földet, messzire költöztek.
de most ismét élet tölti meg. talán utoljára.
odabennt a pódiumon egy alak. egyszerű, sötét földig érő talárban.
ott állok én is, a bal oldalán.
várunk, hogy elkezdődjön...
[...]
néma. csendben suttog csupán. fájdalmunkat érzi,
de azt hiszik, de segíteni ő sem tud.
pedig tud. és segít is.
de segít azzal, hogy ott van,
segít, hogy meghallgat,
segít, hogy gyónhatunk neki...
köszönöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése