És az ég egyszercsak leszakadt. Alámerült a halandóknak életterébe, szétkergetve a folyékony áldozatokat, vöröstengert festve a zöldrétből. Pokol elszabadulása semmi ehhez képest!
Egyetlen embernek sem tellett egyetlen percébe sem, mert e helyet feneketlen sekélyes fekéllyé tette ezen emberek tette.
Dzsungel-láz és boogie-disco, hatalmas krómozott pinceajtó, szegélyezte drautkoszorú, megnyílt fejemnek búbja körül. Kiesett belőle a hold meg egy lopott vörös cabrio, afféle benzinzabáló. Benneült egy farkas, hangos kérdőrevonó szavakat mondatkunkóvá formálva. A vonás tárgya egy kólafolt ütötte kárpitlyuk volt, ezért a magas hangnem, amit egy kétméteres jetihez intézett neki, nagyon, aki egy halk sikítással reagálta le, kettőazegyben, a rádióból szóló Funky Town-al egyetemben. Furcsán álltam egyeshelyben, mintha nem lenne mindennapos azilyen. Akkor még nemvoltaz. Rámnéztek és bankotkérdeztek. Én már akkor sem a habokkalvaló tevésről voltam népszerűtlen, helyetmondtam az autóban, meg dzsípíeszagyamat kínáltam. Itt kezdődött a perszonális botrányrengetegség. Halkan dübörögtünk az útmentén, a tájat a szemem legelte megfelé. Ténylegvilágvége történt. És ezzel egy újvilág született, császárként metsződve agyamból ki, ide az előző hejére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése