itthon vagyok. péntek tizenharmadika. a gépem előtt ülök, és gépelek. testileg legalábbis mindenképp. valójában csoda, hogy érzékelem a körülöttem levő világot.
rossz érzésem van. mintha már nem ezen a földön lennék. " a realitárstól való fokozatos eltávolodás" - ahogy egy filmben egy fiatalemberre mondták.
nem tudom, mi a célom, merre tartok, honnan jövök. az emberek körülöttem, mint megannyi színes csillagfény-kavalkád. sordódok a hömpölygő áradattal. felkapott, a hátamra fektetett és én mint holmi uszadékfa, játszik velem a viharos tenger.
az ablak felől kutyaugatás, fejemből csalódottság, szívemből fájdalom áramlik. egyedül ülök a gép előtt. írok. egyedül. most érzem a magányt. tehát kerülik a társaságom. nem voltam egy nagy show-man, nem voltam a társaság középpontjában. inkább a szélén. ígyhát mindig ki is hullottam.
nem vagyok jól. megesik. szokott ilyen lenni. péntek van. tizenharmadika...
1 megjegyzés:
Hey!
Sztem nem kerülik a társaságodat, hanem te kerülöd a társaságokat!
Üdv.:
Vash
Megjegyzés küldése