újra itt vagyunk. egymással szemben ülünk. némán üdvözlöm, mint egy öreg barátot. pedig gyűlölöm. ő rajong értem.
így ülünk mi ketten, egy asztalnál. poharakban a bor már megsavanyodott rég. pókok hálója befonta a helyet, álom elkerüli a kis kávézót. nem jár ide senki, a pokol tornácára. pedig a kilátás szép, a tüzes katlanokra. kicsit meleg van, de ezt elviseljük.
szemgödreit nézem, és ő rám néz. érzem, csak a szemeit nem látom. alakja képlékeny, emberhez nem hasonlít. keze van, karmokkal tűzdelve, lába leér a földig az magas bárszékről.
kihozzák a kést és a villát a vacsorához. borból mégkortyolunk, milőtt falatozni kezdünk.
az üres poharakat a kerítésen túlra dobjuk, és a falatozáshoz készülődünk. kést a kézbe, villát a másikba. jóéjtvágyat!
és egymásnak esünk. az asztal feldől, a székek sikítva futnak utána. karjába döföm a villát, szeletelni kezdem a karját.
belém mar, kitép egy darabot, rágcsálja egy kicsit és magába nyeli.
megmarkolom és kiharapok belőle egy nagyot, és magamba tömöm. hangos sikolyunk eltöpül a fogak csattogása és a csámcsogás mellett.
így telnek a napjaink...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése