daydreaming
ahogy az anyósülésen ültök, a motor bőg, a gravitásió és a gyorsulás áédesen gybefondva fogtak össze ellenem, a háttámlához láncolva a testem. repültünk.
a táj szétmosódnik, ahogy hunyorítva nézem a mögénk zuhanó világot.
a menetszéltől nem hallok semmit a zúgáson kívül. összefolyik a felezővonal egy hosszú fehér vonallá.
égtek a szemeim, de nem volt pihenő. miért? felesleges. akkor éljük át a pillanatot, és ne engedjük el, hisz kitudja mikor jön megint szembe egy ilyes pici alkalomféle lény az utcán, vagy akár a folyosón?!
alkotói impotencia lépett fel nálam. régóta. elnyom valami, fekvésre kényszerít és egyre távolabb zuhanok a világtól, amit olyan nagyon csodáltam. annyira hajszoltam, hogy minnél több spektrumból éljem meg a körülöttem levő világ rámszakadó hatásait, hogy elfelejtettem odafigyelni mit is akar mondani nekem.
nem beszélgetek a holddal sem. elhanyagolotam szegényt... pedig Ő is hiányol, és Ő is hiányzik nekem.
a nappalok vakítóan (már már bántóan) fényesek, az éjszakák hidegek és üresek lettek, nem az életet sugározzák, hanem a ... (halált? eklmúlást? fájdalmat? nemtudom igazán)
nemtudom mit. már nem azt jelenti, mint régen.
nem a környezet változott, hanem én.
daydreaming...
megerőszakolom magam, a saját torkomat megragadva nyomom a fejem a víz a)lá.
eehhh...
látomás: elrobog a vonat, és nézem ahogy itthagy. nyakig elmerülve a szartengerbe
háát most köbö ezt érzem.
valaki azt mondta, hogy visszahúzó erő, pedig nem. csak tudni kell hogy mikor, mit, kivel, hogyan és hogy miért. csak ennyi!
jóéjt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése