sensus et sollicitudo

érzelem és értelem...

mintha egy réten színes konfetti borította földre forgószél tette volna be a lábát.
ezernyi szín kavalkádja. a szél játszik velük, röpteti őket, fel-fel dobja a magasba és nézi, ahogy aláhullanak. a napfényben a színük elmosódik és szívárvány-játékká áll össze a sok kir részlet.

csak lábújhegyen gondolunk rá. de gondolunk. és tesszük.
díszes pompával vonulzunk végig az utcán. fekete ruhánk a földet súrolja,
így csíkot hagyunk magunk után.
felettünk az ég: összecsap. zihatar, vihar, szélvész és mennydörgés folyik.
megnyílik az ég, eső tör ki belőle. szél úr meg is keveri.
arcunkat csapdossák a hideg vízcseppek. mi pedig csak sétálunk tovább...
a főtéren a vásárt elmosta az esővíz. a földön virágok hevernek, sárba taposva.
otthagyva. senki sem törődött velük, mikor jött az égi háború.
egy kocsin gyertyát árultak. meggyújtom a kanócokat és a sárgás pislákoló pontok ébrednek az éjj sötétjében.
villódzik a fenti világ, villám sújt a földre, hatalmas sikollyal.
gyengéden átölelem, s ő nyakam karolja át.
táncba kezdünk, az üres téren.
a gyerkák már leégtek, körülöttünk a kocsik is hamuvá lettek.
porhalmok övezte medencében apró gomolyfüstöcskék ugrálnak körül.
táncolnak velünk, és mi így együtt vígadunk.