a perfect day...

egy reggel. álmosan ébreszt a nap, szememet tűzve arany dárdácskáira. a levegő megtellt a nyár reggeli harmat szagával. az óra még csak nyoltat mutat. reggel. indulás. átvergősöm egy hosszú utcán az óbudapi ipartelep szélén. még 3 zebra, és az intersparban találom magam. egy bevásárlókocsit tolok, mint a körülöttem levő többtíz ember. és most én is a fogyasztó társadalom mintaképét produkálva, bevásárlóutamra indulok. két szeletelt kenyér, öt csomag virsli, és egy rúd kolbász. két csomag góliát elem, szúnyogirtó és egy csomag virágillatúnak titulált szappanillattal megáldva. a kasszánál még három doboz cigi. kettő narancssárga pall mall, és egy doboz kék szofi. a kasszás lehúzza a kártyát, csomagolok, és irány a népliget. kivárom a négy főből álló tömeget, mely egy kényelmes scania utazóülésétől választ el. jegy, aztán borulás a székre. a busz indul és én lassan elalszom. a szemem egy erdőt lát meg elöször. mindjárt itthon vagyok.
a cba előtt állok. a busz elzúg mögöttem. felveszem a napszemüvegem. felnézek az égre, és azon gondolkozom, hány óra lehet. eszembe jut, hogy megnézhetném a telefonomon, de az totál lemerülve a táskám legmélyén hever. a kávézóban hülyének néznének, ha csak azért mennék be, hogy megbámuljam az órát, vajon nem esett-e le az előző találkozásunk óta. inkább átvánszorgok a főúton, beülö a kocsiba és sóhajtok egyet. valakik szerint ezt sóhajtottam: „végre! itthon!”. bár ezek csak kósza mende-mondák, amit a helyi törpök és tündérek mesélnek egymásnak az éjjféli piacon a diófa mögött.
a sofőr meggyújt egy cigit, és a kezembe adja. elveszem tőle és lassan beleszívok. kifújom a füstjét és ránézek a sofőrre. rámnéz és mosolyog. a kezében egy öngyújtót fog, a másik kezében pedig egy doboz. narancssárga. felém fordítja, én pedig leolvasom a feliratot. pall mall.
visszamosolygok és rituálészerűen kezetfogunk. egyikünk sem nézi a mozdulatsort. ez már rutin. mint a biciklizés gyerekkorodban. nah pont olyan. gyakorlott figura. volt rá idő. rengetek szép alkalom, amikor gyakoroltuk ezt.
itthon vagyok? nemtudom. de jó helyen! tudom. mellettem egy régi jóbarátom a kedvenc cigarettámmal fogad. egy utazót. ez egy olyan gesztus, amit nem mindenkivel csinálja meg az ember! de nem ám!
lassan leérünk a dunapartra. egy kis betonstég mellett megállunk, és kiszállunk. a vízparton a lábunkat lógatjuk a vízbe. cigizünk és beszélgetünk. rég találkoztunk. nemsokára elmegyünk hozzánk. anyám finom ebéddel várt minket. jól teleesszük magunkat, és ejtőzünk egyet. cigikávé-rituálé, és már suhanunk a világba. a dunaparton már készül valami. egy nyaraló előtt parkol háromnégy autó. mi is beállunk a sorba és körülnézünk. még nem is találkoztunk velük, de tudjuk kik vannak itt. előremegyünk és köszönünk. egy sörrel a kezünkben a többiekkel beszélgetünk. a sörök fogynak, mi is fürdünk egyet a dunában.
este a tűz már ég, a virsli is izzik. hagyma, kecsáp, és kenyér. jóllaktunk.
ünnepélyesen elköszönünk, és pillanatok múlva egy másik tűznél ülünk valahol a dózsa györgy út mentén. más emberek. más társaság, más emberek, más témák. és ugyanúgy ülünk köztük. fogyogat az alkohol, fogyogat a kaja is. mindenki lassan elvándolor, alig maradunk páran. összepakolunk, és páran beülünk egy kocsiba. irány a part!
hosszú úton zötyögünk végig. a gáton, jobbról a „pörgettyű” figyeli mozdulataink. de nemsokára megérkezünk a zsiliphez. leségálunk, és leülünk a gát oldalába. szemmel keletre. figyeltünk. elővettem egy doboz cigit. kék szofi. felbontom, és megkínálom a sofőrt.
valami rózsaszín font jelenik meg a horizonton. egy kakas is felólszal, bár nem kapott szót. hajnalodik. és mi csak ülünk a parton. együtt...