173-as gyors bus. a hely színe.
eső odakinnt, Gábor pedig a keletinél leszállt.
a busz zötyögve gurult tovább a macskaköves úton.
a következő megálló: Móricz Zsigmond Körtér.
kis mosoly, ártatlan pillantás.
nem rémült meg, nem gondolt arra, hogy esetleg egy potenciális tömeggyilkos személye rejtőzik bennem.
ő az az ember, aki körül is néz. nem csak bambul az ablakon kifelé.
igen. meglepődtem. vannak ilyen emberek is.
és vannak ilyen pillanatok is.
neki is megvannak a problémái, ő is küzd.
de mindenki? nem?
nalátod!
pedig milyen ritka, hogy egy ember egy másik emberrel beszédbe elegyedik a tömegközlekedési járműveken. midnenki bezárkózik a maga kis világába, elrejtőzik és talán imádkozik, nehogy valaki hozzászóljon, nehogy valaki hozzáérjen.
bezárkózik önmagába, elfojtja érzéseit, és rezzenéstelen arcal a tekintetét az ablakra szegezi, mintha kilátna rajta. de nem. csak az eső cseppjeit látja legördülni a párás ablakon.
és jó ez? mire?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése